2012. június 11., hétfő

2012. június 11. - Dögtisza

Ma este ismét kerültem egyet tanulás után a vizek partján.
Érdekes és tanulságos túra volt, más, mint a tegnapi. Ugyanúgy indítottam a fotózásomat, mint tegnap, a Tőserdő hídján. A tegnap estével ellentétben, ma este szép fényeim voltak. Kis bámészkodás után ismét észrevettem a kis kócsagot, amelyet tegnap sikerült lencsevégre kapnom. Meg is próbáltam ma is becserkelni, ám ezúttal nem voltam elég elővigyázatos és idő előtt észrevett, elrepült.
Pedig milyen szép fényekben pózolt... :/
Utána következett a Dögtisza. Elhatároztam, hogy a mai napon, bejárom az egészet, elejétől a végéig. Így is lett... szépen sétálgattam a holtág partján a mellkasig érő fűben és csalánban, le-le nézve a vízpartra. az első érdekességként azt említeném meg, hogy most már 3. alkalommal voltam lent a Dögtiszánál egy héten belül és mindig meglátogatom a partján ugyanazokat a vadállatok által a sűrű növényzeten át kijárt a partra vezető kis ivóhelyeket és mindig megvizsgálom a lágy iszapban a nyomokat. Nem igazán találtam ez eddig érdekfeszítő nyomokat, se pénteken, se tegnap (vasárnap), ám ez a tendencia ma megdőlt. Ahol tegnap még csak néhány több hetes lekopott disznó nyom és őznyom volt néhány frissebb őznyommal, ott ma egy még szinte meleg nagy disznó nyomát találtam meg a friss sárban. A sárban látszik, ahogyan a disznó patái között kipréselődött az iszap, látszik a nyom körül, ahogyan az állat talán mázsát is megközelítő súlya szétnyomta a talajt, sőt, még a disznó patái közti szőrnek a lenyomata is látszott a nyomban. Talán tegnap éjszaka, vagy ma hajnalban jöhetett le inni és/vagy dagonyázni egyet. A nyom mellé léptem, hogy látszódjanak a méretek.








Továbbhaladva a parton, a kacsákat szokásos helyükön találtam... érdekes, hogy most hamarabb vettem őket észre, mint ők engem, pedig ez fordítva szokott történni és azonnal elrepülnek, ha már messziről meglátnak. Ezek nem olyan tőkés récék, mint amik a városligetben vagy akár a Tőserdőben vannak és a turisták etetik őket... ezek igazi félénk VADkacsák... :) Készítettem róluk egy érdekes svenkelős jellegű fotót, nekem tetszik...:)
Innen nem messze egy fán egy ismerős arccal találkoztam... a tavalyi nyaram meghatározó alakja, egy igazi kis bandita: tövisszúró gébics.



A tövisszúró gébics menti partszakaszon lesétáltam a partra és összesen három teknőcöt is láttam. Egyik egy az innenső partról benyúló akadón sütkérezett, a másik kettő pedig a túlpartnál:















A teknősöktől nem messze ráakadtam a hattyúcsaládra is. Kémlelésük közben, felfedeztem, hogy egy ebben a vízben új faj, a tavirózsa(tündérrótzsa) is megjelent. Ez örvendetes hír, mert bár a pár éve még az egész holtág vizét benövő sárga virágú vízitök (amire a laikusok rendszerint a nagy hasonlóság miatt azthiszik, hogy tavirózsa) a 2010-es nagy árvizek idején teljesen kipusztult, de így most teret biztosít az akkor kiszorított és ritkább faj, a tavirózsa számára.







Egy nagyobb zsombékos csalános tisztásra érve, egy őzsutát pillantottam meg, amint riadva vágott át előttem, az ösvényen és beváltott az erdőbe. Sajnos csak igen gyenge fotó sikeredett róla, mert 1/160s és iso400 voltak a beállítások és az állat is elég gyors volt. Ennek ellenére örültem neki,(még ha csak suta is volt) mert legutóbb még a tavasz elején találkoztam őzzel a természetben.








Hamarosan egyik hattyú nagy csetepatét rendezve szállt fel a holtág vízéről. Erről is próbáltam 1-2 fotót készíteni, ám ezt a műfajt még gyakorolnom kell, főleg ilyen objektívvel :S
A képeken jól látható az objektívem durva kromatikus aberrációja:


Végezetül a naplemente fényeiben tájképeztem egy kicsit... ha kellene találni egy szinonímát arra, hogy vadregény, az lenne, hogy Dögtisza :)










A tegnapi "Disznóincidens" helye. A képen balra az erdő, jobbra a holtág:

Rozsdafarkak

 Lakiteleken, a mamám kertjében mostanában megfigyelem a házi rozsdafarkúak életét, amik egészen szép számban élnek a környéken és a mi kertünkben is erőszeretettel múlatják idejüket, esznek isznak stb.
ki is tettem nekik egy kis itatót egy földbe leásott lavor formájában mellé 1-2 beszállóágat a lavorba pedig téglákat, pont a vízszint magasságáig, hogy le tudjanak szállni inni belőle. Az itatót inkább a verebek használják, a rozsdafarkúak inkább az előkertben, a kerti kút környékén szeretnek időzni, szedegetik a nedvesség miatt odagyűlő hangyákat. Van egy nagy fémhordó is felállítva a szín mellett, aminek a tetején vagy egy kb 2cm-s fémkáva. Az így belehullott esővíz úgy szint egy kis itatót hozott létre, ezt már néha használják, de lefotózni sajnos még nem tudtam. Néhány habitus kép azért már született, íme:








2012. június 10. - Tőserdő, Szkrai holtág, Dögtisza, Kisrét

Tegnap este végre ismét sikerült kijutnom a vizek partjára kattogtatni egy picit, még ha csak egy másfél órára is.
Hál' Istennek, nem telt teljesen eseménytelenül. Leértem a Holtág partjára... rengeteg turista, fagyit nyaló családok, motorosok... a parti kocsmákban és éttermekben nyüzsgés.
Na, pont ez hiányzott nekem... de hát, elvégre vasárnap van, gondoltam.
A hídon álldogálva megláttam a homokparton túli erdőirtás szélénél, egy a parton mászkáló fehér valamit, távolabb a turistáktól. Teleobjektívemen keresztül meg is állapítottam, hogy egy kis kócsag az. Na, gondoltam, egy életem egy halálom, megpróbálok róla néhány fotót készíteni. Közel érve elkezdtem a cserkelést. Nem is ment túl rosszul, és kb 10-15m-re meg tudtam közelíteni a kócsagot, ő közben vadászott, tollászkodott, ügyet sem vetett rám. A nyugalmat egy alkalmatlankodó bakcsó zavarta meg.
 
A sekélyesbe pedig kitévedt ez a valószínűleg ívó vagy ívásra készülő kb 1.5kg-os kis tőponty:


 


Sajnos fények gyengék voltak a fátyolfelhőzet miatt, ám amint úgy éreztem, kihoztam az ott adott témákból a maximumot, úgy döntöttem körülnézek a Dögtisza környékén, majd a Kisrét felé kerülve jutok ki a rengetegből és végül haza.
A Dögtiszánál már teljesen eltakarták a felhők a napot. Sikerült ismét megfigyelnem a a Dögtisza partján berki tücsökmadarat és egy számomra egyelőre be nem azonosított poszáta vagy geze fajt.
A mellkasig érő fű és csalán rengetegben lejutottam egy helyen a partra. Csak néztem, füleltem... Néhány perccel később balra tekintve, egy apró barna foltot pillantottam meg a vízen úszkálni, tőlem kb 50m-es távolságban.
Készítettem róla néhány expót... igen, életem első cigányrécéje:








Bár sajnos a képminőség csapnivaló, a magas ISO és az erős vágás miatt, de igazából bizonyítéknak szántam és annak bőven elég is.
Mentem még vagy 300m-t a holtág partján... már a kiszélesedő vége felé jártam, ahol egy helyen nagyobb kilátásom nyílt a partmenti sűrű növényzet mögül a víztükörre. Leesett az állam. Összesen 16 bütykös hattyút számoltam össze a vízen. az 500mm-es tele kivágásába nem fért ele mind egyszerre, a kitobinak meg túl messze voltak, de íme egy részük:








Itt izgalmas fordulatot vett a történet...
A helyzet és a szitu a következő volt: bal oldalamon a holtág húzódott, tőlem kb 3m-re, ám engem és a holtágat magas nyárfák és sűrű bozótos választotta el. A hattyúkat egy keskeny nyíladékon keresztül fényképeztem. amik tőlem kb 10h irányában voltak. Én egy keskeny mondhatni erdei ösvénen álltam, a hatalmas öreg fák az ösvény fölé borultak. Jobboldalamon egy sáv magas fű, vándor akaác áthatolhatatlan rengetege, utána pedig a végeláthatatlan óriási tölgyerdő. Tehát az erdő és a holtág között azon a részen kb 6-10m volt.
Annyira belemerültem a hattyúk fotózgatásába és a gyönyörködésbe, hogy nem vettem tudomást a bal oldalamon lévő hatalmas sűrű aljnövényzetű öreg tölgyerdőből kiszűrődő gyanús zajokra.
Fotóim visszanézése közben azonban már eljutott a tudatomig (hallani adig is hallottam csak nem vettem róla tudomást) hogy bent az erdőben tőlem nem messze úgy 20m-es mélységben valami(k) neszez(nek). Belémfagyott a vér... megtorpantam, meredten néztem a sűrűt, de hiába, hisz még az erdőszéli vándorakácon se láttam keresztül... Lehet, hogy ezt már csak az elmém játszotta akkor velem, de a zajt (avarcsörgés, léptek zaja, elpattanó gallyak visszhangzó roppanása) egyre hangosodni hallottam. Még mindig meredten bámultam a sűrűt, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy a rám éppen szívbajt hozó vad csapatot egy hangos "héjj" kiáltással menekülésre késztetem, de legalább is a tudtukra adom, hogy "Itt vagyok!" (köztudott, hogy a megrémített, meglepett vadállat, amellyel az ember hirtelen meglepetésként akad össze, sokkal veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb, mintha már korábban érzékelte volna az ember jelenlétét)
Ám erre nem történt reakció, talán a csörtetés még egy kicsit erőteljesebbé vált.
Következő ötletemként, egy a lábam mellett heverő, jó alkaromnyi fadarabot dobtam be teljes erővel az erdőbe, a hangok irányába, amire egy mély horkantás volt a válasz, nagy csetepaté, törés zúzás (én eközben egy jó 30m-t visszább szaladtam az ösvényen) majd teljes csend.
Kétség sem fér hozzá, hogy vaddisznó kondával volt dolgom. Akkor döntöttem úgy, hogy ennyi elég volt nekem, mára, tovább állok...
Nem is tudom miért, de bevallom, mindig is tartottam az alföldi erdeink legtermetesebb nagyvadjától, a disznótól... Természetesen én is pontosan tudom, hogy amennyiben teheti, a disznó is inkább kereket old az ember elől, minthogy támadjon, de ennek ellenére is minden éveb történnek itt a környéken is vadászbalesetek, vaddisznótámadások, egy felhergelt vaddisznó koca felkergetett egy túrázót a fára, stb.
Így aztán inkább én is kerülöm a konfliktust, most is ezért voltam ennyire elővigyázatos.
Talán egy közvetlen, szemtől szembeni találkozásra volna szükségem ezzel a roppantul intelligens nagyvaddal ahhoz, hogy belássam nincs mitől tartanom... merthogy természetes körülmények között még soha nem láttam kifejlett vaddisznót (mint ahogyan látni most sem láttam). 2010 tavaszán a nagy árvizek idején egyszer a Kisrétben Gyuri barátommal láttunk kis csíkos vadmalacokat kóborolni, de az anyakoca nem volt velük. Vagy kilőtték (amit kétlek, mert a vadászok inkább csak kanokra vagy malacokra lőnek) vagy amire nagyobb esély van, az hogy belefulladt az árvízbe, mint oly' sok sorstársa akkoriban.
Kiérve a Kisrétbe megdöbbentő látvány fogadott: A régi gátat eldózerolták és egy új gátat húztak fel, a régitől kb 35-40m-re. Ezzel teljesen tönkretették a tájat... a szívem szakadt bele a látványba, hogy abban a kis tölgyesben, ahol nemrég még karvalyt láttam, most kivágták, azon a réten, ahol rétitsast és feketególyát fotózam, most munkagépek keréknyomaiban kell bukdácsolni valamint a munkások által hátrahagyott szemetet kell kerülgetni, az a nádas, amiben hajdan őzek bújtak meg és nádiposzáta cserregett, most a dózerok martalékává vált, a magas fű, amiben rókakoma vadászott, most sivár elkent agyag és keréknyom...
Csak remélni tudom, hogy az élet hamarosan újra utat tör magának és a most eldózerolt területen hamarosan újra új élet sarjad majd...
Tényleg ezt érdemelte ez a csodálatos táj ?


2012. június 9., szombat

Villámok 1.

Pár napja hatalmas vihar érte el a Kárpátmedence térségét. mi, itt Kecskeméten, csak a széléből kaptunk, de azért itt is volt égi parádé... A július-augusztusi nagy viharokhoz képest, persze ez még gyenge volt.
Első alkalommal próbálkoztam villámfotózással mint "tudatos amatőr természetfotós"... egy értékelhető fotó született, ki-ki maga döntse el, eredményes volt-e. :) Jómagam elégedett vagyok, a nyáron sok figyelmet fogok a villámoknak szentelni, ám ezt kint a természetben tervezem. Több kompozíció is megszületett már a fejemben, amelyek már csak kivitelezésre várnak...
Íme a fotó:


Törpe kokárdavirág

A minap felfedeztem, hogy lakhelyemtől alig 150m-re, egy kis vadvirágos réten százával nőnek a kokárdavirágok.
kihasználtam a naplemente mesés fényeit és ellenfényben készítettem róluk néhány felvételt:




Köszönet Hegede Istvánnak a növényhatározásért! :)

2012. június 8., péntek

2012. április 28. - Alpárirét

Aznapra alapvetően nem lesfotózásra készültem, sokkal inkább a mocsárrendszer és az alpári holttisza gyalogos felderítése szerepelt céljaim között.
A hajnali 3 órás kelés és szokásos rétbe való macerás és kimerítő kijutást követően először a legutóbbi alkalommal felfedezett nádkunyhó felé vettem az irányt:








Bevettem magamat a kunyhóba, ott megreggeliztem és vártam, hogy felkeljen a nap. Eközben a kis kémlelőnyíláson, amit a nádba vágtak, ki-ki kukkantottam, de nem sok érdekeset láttam. Aznap hajnalban olyan tejfölköd ereszkedett a tájra, hogy a számomra már oly' ismerős Alpárirétben is csaknem eltévedtem.
Másfél óra a kunyhóban való pihenés után kikúsztam a kunyhó előtt lévő félszigetre, ahonnan cankókat, kanalasgémeket és szürke gémet tudtam fotózni.



Ezzel is eltöltöttem vagy 2 órahosszát, közben figyeltem a tó és a lápvidék madárvilágát. Előtte alaposan beálcáztam magamat a félszigeten, ami meg kell hogy mondjam, egészen jól működött.
Ahogy ezt meguntam, tovább indultam Tiszaalpár irányába.
Lassan kiérve a rétből megközelíthettem az Alpári holttiszát, melynek partján madarász "kollégákkal" futottam össze. Érdeklődtek, hogy van-e valami mozgás a rétben, illetve, hogy láttam-e sárszalonkát? Kiábrándító választ kellett, hogy adjak nekik, ugyanis sárszalonkával még soha nem találkoztam. No de, ami késik, nem múlik... :)
A cimboráknak búcsút intve tovább haladtam a morotva partján és számos horgásszal, turistával akadtam össze. No igen, gondoltam, ez már nem az a tipikus érintetlen vadvízi rengeteg... ennek ellenére itt is találtam magamnak érdekes témát egy erdei pinty, valamint a holtág pertján élő viszonylag magas egyedszámú üstökösgémek formájában:




































Amint meguntam a holttisza parti nyüzsgést, vissza indultam. Idő közben, a rét határában két barna rétihélyát figyeltem meg, amint (véleményem szerint) násztáncukat lejtették. Aztán mikor észrevettek, az egyikük eltűnt a sűrű bozótban, de a másik egyedet sikerült levideóznom. A videót egyelőre nem tudtam feltölteni, de igyekszem.
Kifelé haladva a réten sárga billegetőkre lettem figyelmes. Az Alpárrirét legelőin sok él ebből az érdekes kis madárból. Párban járnak, mindig egy tojó és egy hím. Megfigyeléseim szerint a fűben keresgél a pár. Ezt úgy teszik, hogy amíg a hím, egy hosszabb fűszál tetejéről őrködik, addig a tojó a fűszálak között keresgél apró férgek és rovarok után, majd cserélnek.
Addig nem engedtek 10-15m-nél közelebb, amíg állva, vagy négykézláb, esetleg térdelve próbáltam lefotózni őket, ám rájöttem, hogyha lehasalok és kúszva kerülök hozzájuk közelebb, akár 3-4m-es közelébe is megtűrnek békésen. Nagyon hálás, kedves kis madarak...
Így a 10m-es közelpontú 500mm-es telére feltettem a közgyűrűsort így 4-5m-ről tudtam őket fotózni. Sok száz expót lőttem el rájuk.
Ez a fotó is így készült, a fotót nem vágtam. A fotó egy tojót ábrázol:







Íme egy hím, kissé messzebbről. A hímek lényegesen félénkebbek voltak:







Végül nagy megelégedettséggel indultam haza, legközelebb kb. másfél hónap múlva, újra az Alpárirétben! :)