Március utolsó napján hajnalban végre sort keríthettem életem első vízimadár lesfotózására. Várakozás és kétségek között telt az éjszaka, nem túl sok alvással... Majd hajnali 03:00-kor megszólalt a nádiposzáta ébresztőm a telefonomból... Itt az idő, mindent bele! Kissé kapkodós de annál jobban elhúzódó készülődés, bepakolás (ezt nem tettem meg előző este) öltözködés, málházás, bicikli ellenőrzés, akkumulátor töltőből ki, gépbe/vakuba be, telefon lenémít és kb hajnali 4h körül elindultam. Az utam az Alpárirétbe, ahol előző délután megépítettem a lesemet egy kb 1,5-2km-es szakaszon egy sűrű, öreg tölgy-nyár-fűz ligeterdőn vezet át, ami köztudottan a környék legjobb és legegészségesebb vaddisznóállományának ad otthont. Ez akkor hajnalban, a korom sötétben egy cseppet sem volt megnyugtató, nem mellesleg a kocák eddigre már világra hozták malacaikat. Köztudottan ilyenkor a legveszélyesebbek, a remete kanok mellett. A másik nyugtalanító tényező az volt, hogy pont ebben a kora hajnali időszakban a legaktívabbak az állatok... No, de sebaj, nekivágtam és egy csörtetés keltette (ami szerintem egy őz volt) kisebb szívrohamot leszámítva épségben átjutottam az erdőn. Az erdő szélén, a rét határában elrejtettem a biciklimet, majd a még mindig korom sötétségben, gyalog folytattam az utamat a rétben. Útközben egy rókával futottam össze, a zseblámpám fényében a szemei borostyán módjára csillogtak a sötétségben... aranyos, bizalmas kis állat volt, elkísérgettem vagy 3-400m-en át... mindig csak annyit ment előttem, amennyit utána mentem, előttem kb 20m-re, néha vissza-vissza pillantva vizsgálta a furcsa világító alakot.... nem sokkal később egy nádasban elkallódott... A lesig még kb 1,5km volt hátra, ám előtte meg kellett állnom nádat vágni a les végső álcázásának céljából... ezzel is megvolnék... Szerencsésen megtaláltam a lest, rátettem a takarást, ami jobb ponyva vagy álcaháló híján egy rossz barna színű pokróc volt, ami végül is ellátta a feladatát, arról nem is beszélve, hogy jobban fogta a szelet, mint egy álcaháló. Kb fél hatra befeküdtem a lesbe, ekkor már halvány világosság derengett keleten és hamarosan az első cankó csapatok is megérkeztek a tocsogóra... ahogy egyre több lett a fény, egyre több madár érkezett és bár elég bátortalannak tűntek, 1-2 cankó és nagy goda egészen közel merészkedett a lesemhez. Teltek-múltak az órák, füstölt a Nikon szárszerkezet, nekem meg egyre jobban fájt a hátam a sok hasonfekvős homorítástól... A fotózást végül olyan 10h körül fejezhettem be, de megmondom őszintén nem néztem meg mennyi az idő... A les elhagyása és a kötelező werkfotók elkészítése után megelégedetten indultam haza. Ennél már csak jobb lehet, gondoltam én...
A kalap mellett fácántoll volt, ami vonzalmáról tanúskodott mindennel szemben, ami vad, hal, erdő és madár...
2012. április 12., csütörtök
2012. április 11., szerda
Lesépítés az Alpárirétben
2012 március 30-án újra Lakitelekre látogattam. Már érkezésem napján, péntek délután igyekeztem le a rétbe felmérni a terepet vízállást stb. és felhúzni egy ideiglenes lest a másnap hajnalban lebonyolítandó fotózásomhoz. az erős szél megnehezítette a munkát, de végül sikerült megépítenem a vázszerkezetet. Nagyon reménykedtem, hogy be fog válni, mert első ilyen jellegű lesfotózásomra készültem. Végül be is vált (lásd: köv. bejegyzés) ám legutóbbi a rétben tett látogatásom alkalmával elkeseredve nyugtáztam, hogy a lesemet vagy a vadőr vagy a természetvédők eltüntették... annyira nem nagy kár érte, mert nem volt egy nagy vasziszdasz de kisebb fejfájást okozott amikor hajnalban lesfotózásra készülve a lesem nem volt meg...
Íme egy kép az építésről:
Íme egy kép az építésről:
Hirtelen jött tavasz
,,Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!"
Rdnóti Miklós, Első ecloga /részlet/
Radnóti soraival indítom ezt a mostani bejegyzést, úgy gondolom erőteljesen aktuális. :)
Március 16-án úgy döntöttem a tavasz és a remek időjárásra való tekintettel kilátogatok újdonsült kedvenc helyemre, az Alpárirétbe. Ám ezen alkalommal nem voltam egyedül, ugyanis barátnőm is elkísért a túrára... megjegyzem ... önszántából... :-P
Hajnali 4:20-kor keltünk, hogy pirkadatra kiérjünk a terepre... Ez így is lett és már a Tőserdő fái alatt az erdő mélyén is kisebb-nagyobb őzrúdlikba botoltunk. A rétbe kiérve rengeteg nyári lúddal találkoztunk, valamint a nap fénypontjaként becserkeltünk egy kis őz családot, egy gyönyörű 350-400-as körüli bakot a sutájával és tavalyi gidájukkal... gondolom mondanom sem kell, hogy elsősorban a bakra koncentráltam, született is 1-2 fotó.
Cserkelésünket a helyi vadőr terepjáró pickupja zavarta meg, amitől az őzek elugrottak... sebaj... A kocsijából kiszállva nagyot köszönt, bemutatkozott, megdicsért minket, hogy ügyesen cserkeltünk merthogy végig spektívvel figyelt... megkérdezte, hogy sikerült-e értékelhető fotót lőnöm a bakról és még egyéb néhány fotózással kapcsolatos kérdést, aztán elnézést kért a zavarásért, további szép napot kívánt és tovább állt... Kedves, normális korrekt ember, példát vehetne róla minden hivatásos vadász... Merthát mint azt tudjuk sajnos: Fotós - Vadász Nem jó barát... :(
A napra az tette fel a koronát, amikor egy csapat alacsonyan szálló szürke daru csapat repült felénk Tiszaug irányából, tettek felettünk egy tiszteletkört majd elrepültek vissza, abba az irányba, ahonnan érkeztek. Soha ezelőtt nem láttam még a természetben darvakat, így ez az alkalom nagy betűvel íródik bele fotós történetem nagykönyvébe.
A fotózás végezetéül még kerültünk egyet a rétben, majd következett a séta haza. Kb 15km-t gyalogoltunk, szép napunk volt...
Rdnóti Miklós, Első ecloga /részlet/
Radnóti soraival indítom ezt a mostani bejegyzést, úgy gondolom erőteljesen aktuális. :)
Március 16-án úgy döntöttem a tavasz és a remek időjárásra való tekintettel kilátogatok újdonsült kedvenc helyemre, az Alpárirétbe. Ám ezen alkalommal nem voltam egyedül, ugyanis barátnőm is elkísért a túrára... megjegyzem ... önszántából... :-P
Hajnali 4:20-kor keltünk, hogy pirkadatra kiérjünk a terepre... Ez így is lett és már a Tőserdő fái alatt az erdő mélyén is kisebb-nagyobb őzrúdlikba botoltunk. A rétbe kiérve rengeteg nyári lúddal találkoztunk, valamint a nap fénypontjaként becserkeltünk egy kis őz családot, egy gyönyörű 350-400-as körüli bakot a sutájával és tavalyi gidájukkal... gondolom mondanom sem kell, hogy elsősorban a bakra koncentráltam, született is 1-2 fotó.
Cserkelésünket a helyi vadőr terepjáró pickupja zavarta meg, amitől az őzek elugrottak... sebaj... A kocsijából kiszállva nagyot köszönt, bemutatkozott, megdicsért minket, hogy ügyesen cserkeltünk merthogy végig spektívvel figyelt... megkérdezte, hogy sikerült-e értékelhető fotót lőnöm a bakról és még egyéb néhány fotózással kapcsolatos kérdést, aztán elnézést kért a zavarásért, további szép napot kívánt és tovább állt... Kedves, normális korrekt ember, példát vehetne róla minden hivatásos vadász... Merthát mint azt tudjuk sajnos: Fotós - Vadász Nem jó barát... :(
A napra az tette fel a koronát, amikor egy csapat alacsonyan szálló szürke daru csapat repült felénk Tiszaug irányából, tettek felettünk egy tiszteletkört majd elrepültek vissza, abba az irányba, ahonnan érkeztek. Soha ezelőtt nem láttam még a természetben darvakat, így ez az alkalom nagy betűvel íródik bele fotós történetem nagykönyvébe.
A fotózás végezetéül még kerültünk egyet a rétben, majd következett a séta haza. Kb 15km-t gyalogoltunk, szép napunk volt...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)