2012. április 12., csütörtök

Első sárbanfekvős partimadár "vadászatom"

Március utolsó napján hajnalban végre sort keríthettem életem első vízimadár lesfotózására. Várakozás és kétségek között telt az éjszaka, nem túl sok alvással... Majd hajnali 03:00-kor megszólalt a nádiposzáta ébresztőm a telefonomból... Itt az idő, mindent bele! Kissé kapkodós de annál jobban elhúzódó készülődés, bepakolás (ezt nem tettem meg előző este) öltözködés, málházás, bicikli ellenőrzés, akkumulátor töltőből ki, gépbe/vakuba be, telefon lenémít és kb hajnali 4h körül elindultam. Az utam az Alpárirétbe, ahol előző délután megépítettem a lesemet egy kb 1,5-2km-es szakaszon egy sűrű, öreg tölgy-nyár-fűz ligeterdőn vezet át, ami köztudottan a környék legjobb és legegészségesebb vaddisznóállományának ad otthont. Ez akkor hajnalban, a korom sötétben egy cseppet sem volt megnyugtató, nem mellesleg a kocák eddigre már világra hozták malacaikat. Köztudottan ilyenkor a legveszélyesebbek, a remete kanok mellett. A másik nyugtalanító tényező az volt, hogy pont ebben a kora hajnali időszakban a legaktívabbak az állatok... No, de sebaj, nekivágtam és egy csörtetés keltette (ami szerintem egy őz volt) kisebb szívrohamot leszámítva épségben átjutottam az erdőn. Az erdő szélén, a rét határában elrejtettem a biciklimet, majd a még mindig korom sötétségben, gyalog folytattam az utamat a rétben. Útközben egy rókával futottam össze, a zseblámpám fényében a szemei borostyán módjára csillogtak a sötétségben... aranyos, bizalmas kis állat volt, elkísérgettem vagy 3-400m-en át... mindig csak annyit ment előttem, amennyit utána mentem, előttem kb 20m-re, néha vissza-vissza pillantva vizsgálta a furcsa világító alakot.... nem sokkal később egy nádasban elkallódott... A lesig még kb 1,5km volt hátra, ám előtte meg kellett állnom nádat vágni a les végső álcázásának céljából... ezzel is megvolnék... Szerencsésen megtaláltam a lest, rátettem a takarást, ami jobb ponyva vagy álcaháló híján egy rossz barna színű pokróc volt, ami végül is ellátta a feladatát, arról nem is beszélve, hogy jobban fogta a szelet, mint egy álcaháló. Kb fél hatra befeküdtem a lesbe, ekkor már halvány világosság derengett keleten és hamarosan az első cankó csapatok is megérkeztek a tocsogóra... ahogy egyre több lett a fény, egyre több madár érkezett és bár elég bátortalannak tűntek, 1-2 cankó és nagy goda egészen közel merészkedett a lesemhez. Teltek-múltak az órák, füstölt a Nikon szárszerkezet, nekem meg egyre jobban fájt a hátam a sok hasonfekvős homorítástól... A fotózást végül olyan 10h körül fejezhettem be, de megmondom őszintén nem néztem meg mennyi az idő... A les elhagyása és a kötelező werkfotók elkészítése után megelégedetten indultam haza. Ennél már csak jobb lehet, gondoltam én...























2012. április 11., szerda

Lesépítés az Alpárirétben

2012 március 30-án újra Lakitelekre látogattam. Már érkezésem napján, péntek délután igyekeztem le a rétbe felmérni a terepet vízállást stb. és felhúzni egy ideiglenes lest a másnap hajnalban lebonyolítandó fotózásomhoz. az erős szél megnehezítette a munkát, de végül sikerült megépítenem a vázszerkezetet. Nagyon reménykedtem, hogy be fog válni, mert első ilyen jellegű lesfotózásomra készültem. Végül be is vált (lásd: köv. bejegyzés) ám legutóbbi a rétben tett látogatásom alkalmával elkeseredve nyugtáztam, hogy a lesemet vagy a vadőr vagy a természetvédők eltüntették... annyira nem nagy kár érte, mert nem volt egy nagy vasziszdasz de kisebb fejfájást okozott amikor hajnalban lesfotózásra készülve a lesem nem volt meg...
Íme egy kép az építésről:

Hirtelen jött tavasz

,,Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!"
Rdnóti Miklós, Első ecloga /részlet/

Radnóti soraival indítom ezt a mostani bejegyzést, úgy gondolom erőteljesen aktuális. :)
Március 16-án úgy döntöttem a tavasz és a remek időjárásra való tekintettel kilátogatok újdonsült kedvenc helyemre, az Alpárirétbe. Ám ezen alkalommal nem voltam egyedül, ugyanis barátnőm is elkísért a túrára... megjegyzem ... önszántából... :-P
Hajnali 4:20-kor keltünk, hogy pirkadatra kiérjünk a terepre... Ez így is lett és már a Tőserdő fái alatt az erdő mélyén is kisebb-nagyobb őzrúdlikba botoltunk. A rétbe kiérve rengeteg nyári lúddal találkoztunk, valamint a nap fénypontjaként becserkeltünk egy kis őz családot, egy gyönyörű 350-400-as körüli bakot a sutájával és tavalyi gidájukkal... gondolom mondanom sem kell, hogy elsősorban a bakra koncentráltam, született is 1-2 fotó.
Cserkelésünket a helyi vadőr terepjáró pickupja zavarta meg, amitől az őzek elugrottak... sebaj... A kocsijából kiszállva nagyot köszönt, bemutatkozott, megdicsért minket, hogy ügyesen cserkeltünk merthogy végig spektívvel figyelt... megkérdezte, hogy sikerült-e értékelhető fotót lőnöm a bakról és még egyéb néhány fotózással kapcsolatos kérdést, aztán elnézést kért a zavarásért, további szép napot kívánt és tovább állt... Kedves, normális korrekt ember, példát vehetne róla minden hivatásos vadász... Merthát mint azt tudjuk sajnos: Fotós - Vadász Nem jó barát... :(
A napra az tette fel a koronát, amikor egy csapat alacsonyan szálló szürke daru csapat repült felénk Tiszaug irányából, tettek felettünk egy tiszteletkört majd elrepültek vissza, abba az irányba, ahonnan érkeztek. Soha ezelőtt nem láttam még a természetben darvakat, így ez az alkalom nagy betűvel íródik bele fotós történetem nagykönyvébe.
A fotózás végezetéül még kerültünk egyet a rétben,  majd következett a séta haza. Kb 15km-t gyalogoltunk, szép napunk volt...