A Tisza ártér ősszel

Ma reggel fél órával korában keltem, mint tegnap, azaz reggel 05:30-kor. Kár volt. Ma hajnalban olyan tejfölköd ereszkedett a tájra, hogy a látótávolság helyenként alig 40-50m volt. Ilyen körülmények közepette a fotózás igen körülményes. Sebaj. Nekivágtam a Nagyrétnek. Annak aki nem tudná, a Nagyrét egy még anno a szoci korszakban művelés alá fogott terület, a Tisza árterében. A 44-es út Tisza hídjától Kecskeméti irányból Szarvas felé haladva, bal oldalt, azaz Északi irányban terül el több száz hektáron. A legnépesebb őzállománnyal rendelkező terület, amiről tudok a környéken. Ezen kívül rengeteg ragadozómadár is megtalálható a területen. Ma életemben először láttam (és le is fotóztam, bár csak dokumentum szintű fotó, de az állat egyértelműen felismerhető rajta) parlagi sast. Már csak ezért megérte kimenni. No, de nézzük is a részleteket!
Kiértem a rétbe 6:40-kor. Tejfölköd, párás levegő. Tudom, hogy a Nap már a horizont felett van és azt is, hogy nem felhős az ég, de levegő annyira párás, hogy Napot hogy nem látom. Elindulok és mindjárt alig 100m séta után, a tőzegbányatavaknál két viaskodó fácánkakasba botlottam. A baj az, hogy a fácánok nagyon szemfüles madarak révén azonnal kiszúrtak és akkor már nem a területi vita volt a fontos, hanem a nyakukat nyújtogatták, engem figyeltek. Amint bizonyossá vált számukra, hogy ember vagyok, az egyikőjük rikácsolva elreppent, a másik pedig beszaladt a sűrű nádasba. A fácán rikácsolására egy néhány őz ugrott meg a nádasból és galoppozva futottak a szántóföldek felé. Annyira gyengék voltak a fények és olyan sűrű volt a köd, hogy értékelhető fotót nem tudtam róluk készíteni - bár úgyis csak suták voltak, ha jól láttam. Elindultam hát a rét belseje felé és cikk-cakk irányban derítettem fel a területet. Közben tarlókon, szántásban és öntözőcsatornákon kellett átvágnom. Úgy láttam, hogy kezdenek összeállni a rudlik, az őzek már kisebb-nagyobb csapatokba kezdenek verődni. Minthogy már learattak, letörtek, betárcsáztak mindent, a nyílt szántóföldeken, mindenféle fedezék és takarás nélkül (nyáron volt kukorica, napraforgó, búza, lucerna és sűrű bozótos) nem tudtam az őzeket kellően megközelíteni. A dolgomat az is megnehezítette, hogy a szántóföldeket ma tárcsázták be az öreg Zetorokkal és a traktorok össze vissza zavarászták az állatokat. Így azok zaklatottak, idegesek voltak és még az átlagnál is jobban ügyeltek és figyeltek a rendellenes dolgokra. Ahogy haladtam, volt olyan, hogy egyszerre egy termikben (meleg levegő feláramlás) 9 egerészölyvet is láttam. Biztosan kifizetődő voltna a parlagi sassal, az ölyvekkel és szarkákkal, ha itt készítenék etetést ragadozóra. Ezzel csak az a baj, hogy messze van. Innentől kezdve, ez a dolog felejtős. Mindegy, majd meggondolom. A távolban megpillantottam a Tisza gátat, úgy döntöttem, hogy lenézek a Tisza partra. Időközben megpillantottam az idei első szőlőrigómat. Készítettem is róla egy röpképet, ami bár kissé bemozdult, szerintem manuál obival nem rossz. Leértem a partra. A Tisza gőzölög, gyönyörű őszi színekben pompázik az ártéri erdő, mesés fények. Hihetetlen szép látvány volt, sajnos ezt a fotók nem igazán adják vissza. Leültem a parton, és ettem meg ittam egy kicsit, élveztem a kilátást, a hangulatot. Ültem ott vagy 40 percet. Ekkorra 9:30-at mutatott az órám és elindultam vissza, ha visszafele menetben még izgalmas témába futok, le tudjam fotózni, anélkül, hogy elkéssem, ugyanis déli 12:00-ra vissza kellett érnem a főút mellé, ahol felvettek. Ahogy átkeltem a gáton, az égre felpillantva megláttam a gyönyörű parlagi sast, (amiről akkor még csak sejtettem, hogy az lehet) amint két vetési varjú üldözi csipkedi, piszkálja. Ilyen viselkedést, a tavasszal költő vízimadarak (pl bíbic) részéről figyeltem meg korábban, amikor a fészküket veszélyben érző szülők megtámadják az arra tévedő ragadozómadarakat. Ez esetben, így ősszel, nem tudom mi lehetett ennek a viselkedésnek a kiváltó oka. Egyedül területi vitára tudok gondolni, bár nem vagyok benne biztos, hogy a varjak ennyire territoriális madarak volnának. A visszafelé úton már semmi említésre méltó nem történt és nem láttam semmi különöset. Mikor már majdnem kiértem, megpillantottam egy 6 fős rudlit. Volt is a közelben egy vadles és valamennyi fedezék, így megpróbáltam kúszva-mászva becserkelni őket. Egészen jól haladtam, ám újra keresztbe tettek nekem. Egy, a mellettem húzódó öntözőcsatorna sűrű bozótjából egy fácánkakas reppent fel rikácsolva. Itt a magyar ugaron a fácán olyan szerepet tölt be (más egyéb madárfajokkal vállvetve) mint a szavannán a vészmadár. Rikácsolásával, felhívja a figyelmet és riasztja a környéken tartózkodó lehetséges prédaállatokat a ragadozó közeledtére. Így természetesen őzeim is megugrottak.Ennek ellenére, nem menekültek messzire, mert engem nem vettek észre és hogy, hogy nem, de fel tudtam mászni a lesre úgy, hogy az állatok nem vettek észre. (ekkor kb 100m-re voltak tőlem.) Leültem, kényelembe helyeztem magam, levettem a hátizsákomat, elővettem az utolsó fahéjas rudamat és megettem. Közben néztem a szemközti nádas mentén legelésző 3 őzet, akik már ismerősek voltak nekem, ugyanis több korábbi fotómon is szerepeltek már. Az ikergidák, és az anyjuk. Jó volt őket látni, a két gida szépen fejlődik, már felöltötték téli bundájukat. Az órámra pillantva 11:40-et láttam, így úgy éreztem, hogy itt az idő az indulásra, meg különben is a traktor, ami azt a földet szántotta ami köztem és az őzek között volt, elriasztotta az állataimat és beváltottak a nádasba.Végül 12:05-re értem a kivonási pontra, ahol már vártak rám.
Alapvetően nem volt rossz, de volt már jobb is. Most kaptam a hírt, hogy pénteken este vaddisznóvadászatra megyünk Seres Imre bácsival. Jó lesz, várom.:)

ui.: ezt később tettem hozzá a bejegyzéshez:
csak annyi, hogy a vadászaton egy őzet láttunk mindössze a szórón, vaddisznót nem találtunk, így mondanom sem kell, az aggastyán vadászmester nem jutott lövéshez... Ennek ellenére mindig nagyon élvezem az Imrebácsival történő vadászatokat, mert rengeteg érdekes története van, amiket szívesen megoszt velem és rengeteget tanulok tőle a természetről, az állatok tiszteletéről és azok etológiájáról.

Üresség

Reggel 06:00, szól a telefonom ébresztője. Meglepetten konstatálom, hogy már világosodik. Nem értem. Azt hittem, még korom sötét lesz. Ekkor jutott eszembe, hogy megtörtént az óraátállítás, így korábban világosodik. Eszeveszett készülődés, öltözködés, reggeli, kávé, fotóscucc ellenőrzése, minden megvan, aztán ugrás a kocsiba és irány a Kisrét. Ez alkalommal rászántam az időt és bejártam az egészet, tövéről hegyére. Kár volt. A Kisrét hátsó része, ahol tavasszal elmerültem combig a belvízben és a bíbiceket fotóztam, most teljesen be van hálózva mindenféle kerítések, karámok, villanypásztorok bonyolult szövevényével. Szürke marhákat legeltetnek a réten. Itt is. Van egy őrbódé is, két kutyával. Na most erről az "őr"bódéról annyit, hogy egy alkoholista "gulyás" a lakója. Kb 60 év körüli, masszív falusai alkesz kocsmabútor típusú fickó, de annak is a rosszabbik fajtájából. Úgy kell elképzelni, hogy reggel 06:30-tól én kb 10-ig hallgattam ahogy a marhákkal(!) ordít és szídja a szegény jószágot k*rvaanyjástól. De olyan hangerővel, hogy nem elég, hogy több száz méterre, de talán kilométerre is elhallatszott a rétben, de mikor már a Dögtiszánál jártam, még ott is hallottam az óbégatását. Elmentem a tőzegbányavakhoz is vízimadarak reményében, de teljes üresség fogadott, semmi mozgás. Alapvetően az egész rét ki volt halva, ennek ellenére jó másfél órát eltöltöttem ott. A Kisrét után a már megszokott sorrendben a Dögtisza következett.  A mai napon a Dögtisza mentén volt a legtöbb mozgás és érdekesség. Először is rengeteg a szajkó, ami eddig még egyik ében sem volt jellemző. A hatalmas tölgyfák által hullatott makkból tartalékolnak maguknak télire. Ugyancsak a makkra járnak rá az erdő vaddisznói. A nagyobb tölgyfák alja úgy össze volt kuszálva, túrva, mint valami csatamező. A Dögtisza még lentebb apadt, és a friss iszapban rengeteg disznó és őznyomot találtam. Készítettem egy sorozatfelvételt, egy a vízről felszálló bütykös hattyúról, de sajnos az objektívem hiányosságaiból fakadóan kizárólag rontott képek kerültek a sorozatba. Szajkókat próbáltam még fotózgatni és tájképezgetni egy kicsit, de semmi említésre méltó vagy érdemi eredmény nem született itt sem. Láttam egerészölyvet, középfakopáncsot, vörösbegyet, őszapót, nagy kárókatonát, récéket, hattyút, szajkót, karvalyt, vörös vércsét.(remélem nem felejtettem ki semmit)
Innen kisétáltam a Tősbe, a Szikrai holtág partjára, körülnéztem a hídon, majd indultam tovább, be az erdőbe, ami Az Alpári rét és Tőserdő között terül el. Vaddisznót kerestem. Sajnos, nem jártam sikerrel, sőt, mi több még csak nyomokat sem igazán találtam. Megnéztem, egy az erdő mélyén fekvő vadlest, amit meg szoktak etetni. Most is volt kiszórva némi kukorica, de semmi nem nyúlt hozzá. Sőt, az előző kukorica, amit kiszórtak ott volt megfonnyadva, de abból sem ettek a vadak. Ezt nagyon érdekesnek tartom, mert eddig úgy tudtam, hogy ez az erdő igen nagy vaddisznó állománnyal rendelkezik. Az erdei ösvényen szembejött velem egy vadőr, gondolom az etetőhöz ment ellenőrizni a kukoricát, vagy ráetetni. Kiértem a vadászkastély menti erdei tisztásra. A tisztás menti tölgyfákon legalább 30 szajkó lármázott, fülsértően. Próbáltam őket fotózni, de közben a családostól érkező "kollégák" (volt nálluk fényképezőgép) elzavarták a roppantul érzékeny és óvatos madarakat, így nem sikerült használható fotót készítenem róluk. Ekkor már déli 12:00h és igyekeznem kellett a kivonási pontra, ahova jöttek értem.
Holnap hajnalban a Nagyrétben próbálkozom majd, reménykedem a szép fényekben és a szép öreg bakokban!
Ez egy Radnóti vers egy versszaka, nagyon megtetszett, és talán valamilyen szinten kapcsolódik is a jelen helyzethez és blogom témájához:

"Szél tombol a kertben, egy ág leszakadt, a sikongás
felhallik egészen a házig.
Erdőkön a síkos avarban a hófogu farkas
gyorslábu kis őzre vadászik."

jóéjt!

Kezdődik

Újra Lakitelek. Ma családdal halottaknapoztunk, voltunk temetőben. Én persze nem bírtam ki és makróztam egy kicsit. Amúgy a következő pár napban szép fények lesznek, szünet, fotózás és természet. Nem is kell ennél több. :) Megpróbálom elindítani a éli vaddisznó projektet.

Nyári emlékképek

Nyári fotózások elmaradt beszámolóinak egy-két képe:

Tervek

A helyzet az, hogy végre itt van a várva várt őszi szünet. Ez még hagyján, de az időjárás előrejelzések szerint, nagyon jó fények várhatóak a Dél-Magyarországi régióban, az elkövetkezendő egy hétben. Épp ezért is sok fotózást tervezek a szünetre. Most szombat van, holnap vasárnap még itthon leszek, aztán hétfőn megyek le Lakitelekre. Keddre már csaknem tökéletes fények várhatóak - ám szombattól (mától) hétfőig gyengén felhős-párás időt mond, ennek ellenére jelen pillanatban is 100 ágra süt a nap, ahogy azt tette már tegnap és azelőtt is. Hétfőtől (attól függően, hogy milyen témát találok és azt hogy sikerül lefotóznom) minimálisan szerdáig maradok, de elképzelhetőnek tartom, hogy akár még a péntek reggel is a Kisrétben ér. Ha minden igaz, valamelyik nap majd lemegyünk Gyurival csukázni egyet csónakból. Meglátjuk mi lesz. Mindenesetre jó lenne egy horgászatot is beütemezni.

Visszatérés: Betli Lakiteleken

Nos, így jó pár hónap kihagyás után újra hozzáfogok a blog szerkesztéséhez. Meg van az oka, hogy eddig miért nem írtam, így az utóbbi bejegyzésem óta. Ezt nem is feszegetném, ám ezúton is szeretném az elnézéseteket kérni a szünet miatt. Természetesen a fotózás maga nem szünetelt, csak a naplóírás, sőt, mondhatni meglehetősen tartalmas nyár áll a hátam mögött, természetfotós szempontból. Először is a Körös menti kalandozások első részt követte egy második rész is, ami az időjárási viszontagságok és egyéb magánéleti problémáim miatt sajnos nem úgy sikerült, mint ahogy azt elterveztük. Éjszakai horgászatunk alatt esett az eső, csupa víz, sár mocsok volt minden, beleértve minket és a felszerelésünket is. Kialvatlanság lett úrrá rajtunk a 24h-s ébrenlétek miatt és a rossz idő még rá tett egy lapáttal. Egyszóval, volt már jobb is. :) Ám Gyuri barátom nagyszüleinek vendégszeretetét soha nem felejtem el és mindig nagyon jól érzem magam, ha Kunszentmártonban lehetek. Meg van a maga varázsa, a maga bensőséges hangulata. Nagyon szeretem Kunszentet! Ezt követően nem sokkal, megkaptam a DSLR felszerelésem: Nikon D3100 kit 18-55mm + hozzá egy Danubia Dörr 500mm / F8-32 fix teleobjektív, + Cullmann Nanomax 260 állvány + Lowepo Flipside 200 fotós hátizsák és egyéb apróságok. Ekkor elszaladt velem a ló és fotózta mindent ami mozog. :D Voltunk Jászszentlászlón, és voltam Lakiteleken is egy majd' egy hetes fotóstúrán. Sok szép fotót készítettem. Ezt követően még fotóztam 1-2 alkalommal, de nem volt számottevő. Volt például, hogy Lakitelekre jöttem le Gyuri barátommal dolgozni, fát pakolni, az őzek üzekedésének idején, próbáltam síppal hívni a Nagyrétben, de még annyira sem volt sikeres a fotózás mint amikor nincs üzekedés. Másnap, egyik kedves vadász ismerősünk, Seres Imre bátyám, aki már 73 éves, elvitt minket vadászni, vaddisznóra. Hihetetlen, hogy kora ellenére milyen tipp-topp az öreg. :) Úgy fent termett a vadles hegyébe, hogy akár Gyuri akár én megirigyelhettük volna. 15 esztendőt biztosan letagadhatna. Nem kerítettünk puska végre semmit, én ezt annyira nem is bánom, de egy szenzációsan szép belvizes rész közelében állt a vadlesünk, ahol számtalan kanalasgém, egyéb nagygázlók és megszámlálhatatlan partimadár időzött/táplálkozott. Láttunk őzeket, vaddisznókra utaló jeleket, sok madarat és rengeteget tanultunk Imrebától. Említésre méltó fotózásom legközelebb már csak október másodikán volt, mikor is itt Lakiteleken, a Kisrétben rókát fotóztam. Azelőtt voltunk még augusztusban Horvátországban, ahol ugyan elhangzott jó néhány tükörfelcsapás, de természetfotós szempontból nem volt mérvadó a nyaralás.
Most Lakiteleken vagyok, Október 23-án vasárnap. A tegnapi napra terveztem be egyfotózást, ám ez számos téren meghiúsult. Először is egész hétvégén borult, esős, csöpögős idő volt, nulla fényekkel. Másodszor én végülis a rossz fények ellenére is úgy döntöttem, hogy azért rápróbálok kedvenc helyeimre, hiszen vasárnap este lejöttem, hogy szombat reggel el tudjak menni fotózni. Gondoltam, ha már itt vagyok, veszteni nem vesztek azzal, ha elmegyek kerülök egyet a vadonban. Kimegyek hát az udvarra, hogy kipróbáljam, a nagytelével, ilyen siralmas fényviszonyok között, mekkora ISO-t és mennyi zársebességet enged a gépem. Megnyomom az expo gombot, nem történik semmi. Hm. Érdekes... az állapotjelző LCD-re tekintve a következő barátságos üzenet fogad: "Helyezze be a memóriakártyát!" Be is helyeztem volna én, ha nem felejtettem volna az eszemmel együtt péntek délután Kecskeméten... Akkor tehát nem fotózunk. Ennek ellenére is nekivágtam a természetnek, úgy voltam vele, hogy legalább körülnézek, milyen témalehetőségek vannak és hogy milyen állapotok uralkodnak a kedvenc "vadászterületeimen".
A Kisréttel kezdtem a sort, ahol teljes csend és kihaltság fogadott. Semmi mozgás. Se madár se őz téren és a rókámat se láttam. Nem is időztem itt sokáig, következő helyszín a Dögtisza vidéke volt. Meglepetten nyugtáztam, hogy a Dögtisza víze annyira le van apadva, hogy sok helyen teljesen kiszáradt, vannak bizonyos helyek, ahol mélyebb volt a víz, most ott maradt meg egyedül némi tocsogó, amit kárókatonák, nagygázlók és ölyvek százai ülik. Potyáznak a sekély vízben rekedt halakból. Itt se töltöttem el sok időt, hamar tovább álltam és az erdőn keresztül egy negyed órás sétával kiértem a Szikrai holtág partjára, a Tőserdőbe, ami (mint azt már korábbi bejegyzésemben írtam) Lakitelek idegenforgalmi központja. Itt leültem egy padra, ettm egy kicsit, majd megkérdeztem a horgászokat, hogy mi az ábra halfogás téren. Megy a csuka. Vannak egész szép példányok is, az idei évben nem ritkák a 2-3kg-os egyedek sem, de néha horogvégre kerül egy-egy 4kg-os, vagy annál nagyobb krokodilpofájú is. Ahogy begyüjtöttem az infókat, indultam tovább az Alpári rét felé. Jó fél órás séta az erdőn keresztül és a rétre kiérve egy több száz egyedet számláló szürke marha csordára bukkantam. Meglepett és meg is hiúsította tervem, miszerint a Tiszaalpár alatt elterülő tavak madárvilágát megfigyeljem: nem szerettem volna az egyenként több százezer forint értékű állatok közt rodeózni, szlalomozni, illetve a 21. század gulyásaival ujjat húzni, akik őrizték a csordát. Így nem néztem meg a tavakat, de amennyire láttam, a nyáron mocsaras tocsogó teljesen visszahúzódott. Madaraknak nyomát/jelét nem láttam.
Így zárult tehát ez a lakiteleki betli. Az elkövetkezendő időben ötletem sincs, hogy milyen fotótéma után kellene néznem. a hó beálltával már könnyebb dolgom lesz, akkor a lehetőségek tárháza igen tág lesz. Csalizhatok majd ragadozó madárra, rókára, készíthetek etetőt énekesmadarakra, a hóban cserkelhetek nyomozhatok nagyvadak után. Ám addig nagy lesz a csend. Egyetlen alternatívát látok, és az a Nagyrét őzállománya. Már most a tavaszt várom, hogy visszatérjenek a költöző madaraink, hogy mehessek a tocsogók partjára a sárban fekve lesezni.

Körösmenti kalandozások - I. rész

Nos, kis kihagyás után - ami miatt minden kedves olvasóm elnézését kérem- újra indul a fotósnaplóm vezetése.

Ez alkalommal nem egy kifejezett fotós kalandról szeretnék nektek beszámolni, sokkal inkább, egy túrózgatás, biciklizős, horgászós kalandról, melyet Kakuk György jó barátom társaságában, a Hármaskörös kunszentmártoni szakaszán tölthettük el. Az ő nagymamájánál szálltunk meg, aki közvetlenül a Körös mellett, a gát másik oldalán lakik, így nem volt messze szeretett folyónk. Ám még mielőtt Kunszentmártonba vettem volna az irányt, Nagykőrösre látogattam kedves barátaimhoz, Kőrös Tomihoz és Kőrös Pál Csabihoz egy félnapos fotózás erejéig, ahol én, mint megfigyelő vettem részt. Nos, kis bevezető után, lássuk a részleteket:

2011. június 21-én, kedd reggel (3 hete) hajnali 4-kor kelés. Készülődés, reggeli, kávéfőzés kómásan. Maradék felszerelés összepakolása. Ahogy ezzel megvagyok, hajnali 05:30-kor biciklire pattanok, felszerelésemmel (amiben már benne volt minden amit Kunszentmártonba is viszek, mert már a kettő között nem jöttem haza), a hátamon. A vonatállomás előtt lekötöttem a biciklimet, remélve, hogy du 2h-ig (amikor jövök vissza Kecskemétre Nagykőrösről) nem lopják el. 05:49-kor felszálltam a vonatra és alig több mint 10 perc vonatút után már szállatm is le a vonatról Nagykőrösön. Korábban már jártam itt, úgyhogy el is indultam barátaim háza fel, ami megjegyzem kb 5 perc séta a pályaudvartól. Épphogy elindultam össze is találkoztam velük. Hozzájuk sétálva beszélgettünk, mondták (és le sem tagadhatták volna :D ) hogy nagyon fáradtak, hiszen nemrég keltek föl. Odaérve hozzájuk, szülei reggelivel vártak minket. Megreggeliztünk, felcuccoltunk - s minthogy nekem akkor nem volt fényképezőgépem, ugyanis a kompaktomat eladtam, a tükörreflexesem pedig még nem volt meg, én egy távcsövet ragadtam magamhoz- és elindultunk. Csabi, Tomi bátyja (aki mellesleg az osztálytársam) sem fotózott, ő is távcsővel kémlelte az állatokat. Tehát mindösszesen egy ember volt 3-unk közül, aki ténylegesen fotózott és ez Tomi volt.Ő egy régebbi típusú Canon EOS D60 -as tükörreflexes vázzal és egy Danubia Dörr 500mm/F8-32 fix, manuális teleobjektívvel fotózott.(ilyen telém van nekem is)

Elindultunk hát, a lakóhelyük közelében található, viszonylag nagy kiterjedésű mezőgazdasági művelés alatt álló, kaszálókkal és erdőfoltokkal tarkított területre keresni a témát. A délelőtt folyamán nagyon jó fényeink voltak (ellentétben azzal, ami manapság már vagy egy hete van: borult idő látástól mikulásig...) és egy pár szép fotó is született. :) Tanú lehettünk egy bravúros cserkelésnek is Csabival: Tomi alig több mint 10m-es távolságra becserkelt két mezei nyulat, majd lefotózta azokat. Ezen kívül még egy egerészölyvről és egy zöldikéről készültek érdekes fotók.

Szóval mindent egy kalap alá véve, jó kis kalandos délelőttünk volt, soha rosszabbat! :)

Délben barátaim szülei ebéddel vártak minket haza, ami nagyon finom volt (az egyik nagy kedvencem: gyümölcsleves és Lasagne). Ebéd után felmentünk kielemezni és átnézni a délelőtt elkészült fotókat számítógépen. Olyan jól elmúlattuk ezzel az időt, hogy észre sem vettük, úgy elszállt az idő. du. 13:45, indulás a vonatállomásra, mert 14:00-kor indul a vonatom vissza Kecskemétre.

Elbúcsúztam a testvérektől, felszálltam a vonatra és kicsivel 14:15 után már szállhattam le a vonatról a kecskeméti pályaudvaron. a vonatról leszállva futólépésben igyekeztem a vonatállomás előtt lekötött biciklimhez, ami hál' Istennek meg volt még. Kikötöttem, és mentem megvenni a retúr jegyet Kunszentmártonig, lakiteleki átszállással biciklire is. A kezembe volt a jegyem és leültem megvárni cimborámat Gyurit, amíg meg nem érkezik az állomásra. A vonatunk Kunszetre 14:43-kor indult.

Jászszentlászlón jártunk

2011 április 24-25-én Jászszentlászlóra volt szerencsém ellátogatni szűk családi körömmel és egy baráti társasággal. A jászszentlászlói horgásztavak mellett van egy kis régi parasztos jellegű tanya, 1-2 házzal (amik belülről teljesen modernizáltak és felújítottak) ide látogattunk el. Az alap elgondolásom az volt, hogy horgászni fogok, hiszen egy gyönyörű vadregényes horgásztó rendszer mellett volt a szállásunk. Magántó révén arra számítottam, hogy nem lesz engedélyköteles az ottani horgászat - tévedtem. Így aztán nem tudtam horgászni, mivel akkor még nem volt kiváltva az éves horgászengedélyem. Hát mit volt mit tenni, magamhoz vettem a fényképezőt és kicsit szomorkásan a "ha már itt vagyunk" alapon elmentem sétálni egyet a környéken, hátha találok valami érdekes fotótémát. Minden várakozásomat felülmúlta, az amit abban a gyönyörű érintetlen vadregényes természetvédelmi terület szívében találtam. A két nap alatt, amit odakint fotózással töltöttem,  készültek el eddigi rövidke természetfotós pályafutásom legjobb fotói. :) Többek között életemben először sikerült lencsevégre kapni rókát is! Ezen kívül őzeket, fácánokat, különböző kétéltűeket és hüllőket, érdekes ízeltlábúakat és más madarakat sikerült még megörökítenem, hogy a gyönyörű tájképekről ne is beszéljek.
Ha minden igaz, július 15-16-17 újra Jászszentlászló! :) Akkor már viszont nem a bridge, hanem az új tükörreflexes felszerelésemmel leszek felfegyverkezve (Canon EOS 550D kit + Dörr 500mm/F8-32)
Nagyon várom, remélem legalább annyi szerencsével járok, mint legutóbb, mégis, végeredményben (már csak az új felszerelés miatt is) többet remélek.

Az év első horgászata

Az év első horgászata a 2011-es évben meglehetősen későig kitolódott. Egészen pontosan április 2-áig. A késői időpont ellenére egészen jól alakult. Reggel 7h-ra pontban kinn voltunk a vízparton és 8h-kor már mindkettőnk mind a két szereléke be volt vetve, várva a pontyokat. Nem is várattak sokat magukra: az első pontyot nekem sikerült horogra csalnom, ami igen szép 3kg körüli tőponty volt. Az etetőanyag amit aznap használtunk -szokásunkhoz híven- a Haldorádó termékpalettájáról került le: 1kg pelletes fekete és 1kg nagy ponty fantázianevű keveréket használtunk, külön aromásítás nélkül, 1:1 arányban keverve. A horog mellé úgy szint a Haldorádó pelletei kerültek: oldódó-lebegő nagy pontyos és mézes-pálinkás ízesítésben valamint oldódó tenger kincse ízesítésű.
Ezen csaliknak a hosszú horgászattal eltöltött évek rutinjának, kettőnk jól összeszokott csapatmunkájának és persze a jó helyválasztásnak köszönhetjük az aznap megfogott összesen 10 db pontyot, amiből Gyuri barátom horgára 4, az én horgomra 6 ponty érkezett a nap folyamán. Ez nem kiemelkedő eredmény ugyan (főként a Szászpa tavon) ám ha számításba vesszük azt, hogy a rajtuk kívül aznap ott horgászók összesen nem fogtak annyi halat mint mi kette és azt, hogy a halak átlag mérete 3kg körül volt és 3kg-nál kisebb halat nem is igazán fogtunk, elég jó eredménynek számít. Természetesen, mint mindig, most is kifogásuk után minden egyes halat visszaengedtünk a tóba! Jól éreztük magunkat! :) folyt köv!

Márciusi idill...

Március 14-15-16-át kinn töltöttem Lakiteleken, kedvenc hobbimnak, a fotózásnak hódolva. Nagy sokára sikerült már rávenni magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, jó egy hónap késéssel.
Március 14-én hétfőn (ha jól emlékszem) hatalmas reményeket táplálva vágtam neki hajnalban a Kisrétnek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt semmi elhatározásom, (olyan ritkán jutok ki, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy céltalanul bolyongjak) ám konkrét célom sem volt. Vízimadarakat szerettem volna fotózni elsősorban.
A fotózás reggelén felkelve, hajnalban vészjósló látvány fogadott: a teraszra kilépve megpillantottam a bár nem teljesen besimultan összefüggő, de elég erőteljesen felhős eget. Kezdtem aggódni, hogy nem lesznek fényeim - ezzel ismét hozva a szériát - és valóban, később besimult, és jött a jóöreg szürke szórt fény... hát sebaj, ha már felkészültem, nincs az az Isten, ami engem itthon tartana. Reggel fél 6ra kinn is voltam terepen. Egy kisebb erdős részen, a Tőserdő szélében elhaladva gyönyörű madárcsicsergéstől hangos erdő fogadott. Nagyon jó volt ezt hallani, hisz hasonlót azelőtt majd' fél esztendővel korábban hallhattam. Ezen a kis erdőfolton áthaladva majdhogynem belebotlottam egy két év körüli vedlő és szokatlanul gyámoltalan, elővigyázatlan őzsutába. Viselkedése sokal inkább hasonlított egy megszeppent kutyáéra, mintsem őzére. Fejét leszegve hordta, csak ténfergett és meglepően közel engedett magához (relatíve) azaz meg tudtam közelíteni egy 20m-re úgy hogy kb rám sem nézett én meg még csak nem is lopakodtam, teljesen természetesen, felegyenesedve határozottan közelítettem felé. Vélhetően valami betegségben szenvedett. Képet a sűrű erdő és a hajnali (ráadásul borult) nagyon gyenge fények miatt, ami az erdőbe még kevésbé hatolt be, nem készítettem.
Bentebb hatolva a rét belsejébe, úgy döntöttem, hogy nekivágok a belvizes, tocsogós résznek, mert nyári ludakat és bíbicet szerettem volna fotózni. Aznap reggel indulás előtt úgy döntöttem, hogy már nincs túlságosan hideg (a levegő 8-10°C, a víz kb 5-7°C lehetett) így nem a bélelt és alacsonyabb szárú gumicsizmámat, hanem a bélés nélküli, de valamivel (6cm) magasabb szárú, térdig érő gumicsizmámat húztam a lábamra. Nos, ami kezdetben jó ötletnek tűnt, azaz, hogy nekivágjak a belvíznek, később katasztrófába torkollott. Jól pórul jártam... Nem elég, hogy nem sikerült egyáltalán semmi értékelhető képet készítenem sem a bíbicekről, sem a ludakról, de még a hattyúkról sem, még meg is merültem. De még ha csak megmerültem volna... Elestem a belvizes saras szutyokban, hála Istennek, a felszerelésnek nem lett baja. Aztán kicsit kiszámíthatatlanabb terep következett: ki tudja miért, de az addig egyenletesen kb 20-30cm mély belvíz, hirtelen gödrösé, hepehupássá vált. Azon vettem észre magam, hogy csapdába kerültem. Körülöttem bizonytalan terep (bizonytalan vízmélység) és mocsár amíg a szem ellát, az egyetlen ,,biztonságos" kiút pedig  az, amin bejöttem (2 óra cuppogás a mocsárban) A kevésbé biztonságos, ám lényegesen rövidebb útvonalat választotta és jól meg is jártam - úgy kell nekem. Egy óvatlan pillanatban, a bizonytalan mederviszonyok közepette combig, majd csaknem derékig merültem a jéghideg mocsárvízben. Ebben a pillanatban, már nem a saját testi épségem volt az elsődleges, úgy voltam vele, hogy csak a felszerelést vigyem innen ki valahogy. Még 20 perc jeges vízben gázolás után kiértem a szárazra. Levetkőztem és egy órát szárítkoztam (a 8°C -ban). Napfény ugyan szinte egyáltalán nem volt, de szerencsémre legalább a szél fújdogált, szóval miután kicsavartam a vizet a cuccaimból, kicsivel több mint egy órányi szárítkozás után nyirkosra száradtak (nem voltak csurom vizesek).
Ezek után, szépen elindultam haza, már délelőtt 10-kor forró fürdő után ültem a mamánál az ágyamban. Megkajáltam és visszafeküdtem aludni, aludtam du 2-ig. :)
Nem életem legélvezetesebb fotózása volt, de kétségkívül tanulságos volt és sok-sok tapasztalatot szereztem. :D szokták mondani.. "Játszva tanul az ember."
Másnapra, az előző napi kudarcokból okulva, nem terveztem fotózást. A sors mégis úgy hozta, hogy délután 4h körül szépen sütött a nap, gyönyörű fények voltak, gondoltam lesétálok a Tősbe körülnézni, ilyenkor március 15-én úgy is nagy ilyenkor ott az élet. Gondoltam hónom alá csapom a fényképezőmet is. És valóban nagy volt a nyüzsgés a Szikrai holtág partján. Horgászok, motorosok, vattacukor árus, rengeteg ember, bámészkodók.. hébe-hóba 1-1 fotós... mind kikapcsolódni jöttek Tőserdőbe. Egy darabig én is csak bámészkodtam. Megnéztem a homokpadot, utána felmentem a vattacukor árushoz, leültem egy padra tőle nem messze, és hallgattam az erdei pintyek és énekesrigók nyarat idéző énekét. Néztem az előttem elhaladó embereket... aztán átsétáltam a hídra és néztem a horgászokat.. már egész szépen fognak. Keszegek, tavalyi kispontyok, kárászok.. 1-1 bodri és vörös. Még egy kisbalin is partra került, amíg ott voltam. Ígéretes horgászszezonnak nézünk elébe - amennyiben az árvíz nem mossa el. Amint ott bámészkodtam, egy közeli bokron megláttam egy kis csuszkát. :) egyik kedvenc kis madaram. Onnantól az ő fotózásukkal voltam elfoglalva egy órácskát, amíg még voltak fényeim, aztán hazamentem. Született is egy számomra kedves, talán nem is olyan rossz fotó.
A tanulság, hogy nem mindig a görcsösen és precízen megtervezett fotózás vezet eredményre - egy spontán laza fotózás (még ha alig egy órácskánk is van rá) gyakran sokkal sikeresebb lehet.

Télbúcsúztató jelentés a Kisrétből...

Február 27-én vasárnap, azaz február utolsó hétvégéjén, volt szerencsém lejutni Lakitelekre és délután pár órára lenéztem a Kisrétbe és a Tősbe. 
Sok- sok érdekes dolgot láttam, viszont fotókkal sajnos ezúttal nem tudok szolgálni, mivel aznap nem fotózni mentünk, így a fényképezőmet azonmód otthon is felejtettem. :S
A Kisrétbe kiérve azonnal megpillantottam a gátoldalban, a már jól megszokott szürke küllő párt. Már meg sem lepődöm a jelenlétükön, ugyanakkor mindig örülök nekik. :) Kisvártatva abban az erdőszéli tölgyfás csoportban ahol a karvalyt is szoktam néha napján látni (aznap nem láttam) életemben második alkalommal került a szemem elé a fekete harkály. És még csak nem is egy! Legalább 4-5 példány repkedett, kopácsolt és hallatta hangját a kis tölgyfás ligetben. Ennek is örültem, viszont egy kis üröm volt az örömben, hogy tökéletesen fotózható pózban, kellemes fényeknél láttam őket - fényképezőgép nélkül. Abban a ligetben még láttam néhány nagy fakopáncsot is, valamint nagy ornitológiai gyönyört jelentett még számomra az, hogy életemben első alkalommal sikerült megpillantanom a kis fakopáncsot. Hihetetlen jó ez a kis veréb méretű fakopáncs faj.:) Remélem, még találkozom majd vele.
Ezek után behatoltam a Kisrét szívébe, a tőzegtavak közelébe. A tőzegtavak mögött volt szerencsém megfigyelni, vagy 50 nagy kócsagot, meg vagy fele ennyi szürke gémet, amint a tőzegtavak kiöntött vízén, a tocsogókon szedik az egynyaras pontyokat és kárászokat. Ez nagyon bíztató a jövőre nézve, tavasz végén, és nyáron, majd felállítok valahol egy leshelyt, bár ez még nagyon a jövő zenéje és meglehetősen összetett feladat... sok mindentől függ, hogy hol és milyet és mikor csináljam.
Ezen a tocsogón végre valahára volt szerencsém megfigyelni a területen éslő magányos rétisast kb 50m-re volt tőlem amikor észrevett és elrepült. Ezúttal végre nem több100m-ről, a magasban körözve láthattam. Hatalmas, fenséges madár. Reménykedem, ha felállítom nyáron a lest, bátorkodik majd megmutatni magát a fényképezőmnek. :) Bár nagyon óvatos madár, így aztán ki tudja...
A Kisrétben nem is láttam már más említésre méltót. A Kisrétből kifelé jövet eszembe jutott, hogy mivel a réten is látványosan több m-t apadt a víz, gondoltam megpróbálok behatolni a Dögtiszához az erdőn keresztül, hátha le van már kellőképpen apadva a víz az erdőben is és meg lehet közelíteni a Dögtiszát.
Az volt a pechem, hogy az alacsonyabbik szárú gumicsizmát vettem fel, ha a magasabb szárúban megyek, játszi könnyedséggel be tudtam volna menni. :) Ennek nagyon örülök, mert már vagy egy éve, hogy nem voltam arrafelé és már nagyon hiányolom. Eddig mindig olyan árvízhelyzet volt, ami nem tette lehetővé a megközelítését.
Na de majd most, a közeljövőben! Csak abban reménykedem, hogy nem fog manapság áradni a Tisza, mert akkor minden borul... a Tisza megárasztja a Holttiszát (Szikrai holtág) ---> az megárasztaj az erdőn keresztül a Dögtiszát---> az elárasztja az egész Tőserdőt és kiönt a Kisrétre, megemelve ezzel a mocsár vízszintjét. Ennek bőséges szúnyogtremés és áthatolhatatlan vizenyős-mocsaras erdő az eredménye, amit ugye nem akarunk.
Erről jut eszembe. A Kisrétből teljesen eltűntek az őzek. Egy darab nem maradt. A múlt nyáron is valószínűleg csak annak volt köszönhető, hogy a Kisrétben tartózkodtak, mert az árvíz kiszorította őket oda a Tőserdő mélyéről, egészen a falu határáig. Nem egyszer beszélgettem a helyi gazdákkal, akik arra panaszkodtak, hogy az őzek hajnalonként beugrálnak kertjeikbe és megdézsmálják a jószágaiknak kitett takarmányt, a veteményest.
Most, hogy erre az őzek nem szorulnak rá, azaz az árvíz visszahúzódott és hatalmas háborítatlan területek állnak rendelkezésükre, nem maradtak tovább az ember által gyakorta háborgatott területen és továbbálltak... ez érthető is, viszont sajnálom, hogy innentől Alpári rétbe, vagy a Nagyrétbe kell hogy mennyek majd, ha őzet szeretnék fotózni. Ezek elég viszonylag messze vannak ( a Ksirét biciklivel kb 20perc, nehéz terepen a fent említettek 2x-3x olyan mesze vannak) De sebaj, a Nagyrétben több100 őz él, szemben a 15-20 fős hajdani kisréti állománnyal.
A kisrétből kifele jövet, amiko is megpróbáltam az öreg erdőn keresztül behatolni a Dögtiszához, láttam még kedvenc kis madaraiamt, a csuszkákat :)) Ezelőtt még tavaly nyáron láttam őket utoljára, úgyhogy nagyon örültem nekik. Ezenkívül szintén az erdőben még láttam egynéhány ökörszemet. :) Kedves kis madarak ezek is! Mindig örülök, ha látom őket.
Ezek után lesétáltam még a Tősbe, ahol ismerős arcok, a helyi horgászok fogadtak. :) Megelégedéssel nyugtáztam, hogy a Tősben is beindult már a horgász szezon. A hídról már jó eredménnyel fogták spiccbottal a keszeget-kárászt-kispontyot!
Mindezeken felbuzdulva elhatároztam, hogy a 'síszünetben' azaz jövőhéten ismét kimegyek, de ezennel fótómasinával és horgászfelszereléssel!

Tavaszváró őzek a Nagyrétből

Legutóbbi fotózásomon,(2011 február 5-én szombaton) ismét a Lakitelek és Tiszakécske között elterülő, Nagyréten(a területet a korábbi bejegyzésemben már részletesen bemutattam) voltam, immáron másodszor. Ezen alkalommal (a reggeli párától eltekintve) tiszta, verőfényes napsütésben volt szerencsém megcsodálni a Nagyrétet és ezúttal megtapasztaltam, hogy valóban hihetetlen vadállománnyal rendelkezik. Az egész napos cserkelésem alatt hozzávetőlegesen 70-90 őzet láttam, amelyek sajnos nem engedtek magukhoz fotózható távolságba. Mindennek ellenére dokumentum szintű fotók készültek. Nyáron, az új DSLR felszerelésemmel remélhetőleg a Nagyrét fotóalanyairól is készíthetek majd szép fotókat. :) A tájjal nekem egyetlen bajom van mindösszesen, hogy mezőgazdasági jellegéből fakadóan a legjobb indulattal sem nevezhető természetes, nemhogy vadregényes területnek. Márpedig a Dögtisza, a Tőserdő és a Kisrét vidéke a leg vadregényesebb tájak egyike, amelyeken valaha jártam. Nem véletlenül ezek kedvenc fotós tájaim (amelyek elérhető közelségben vannak) de sajnos ezek most árvíz alatt állnak. :( :@
Kinn a Nagyrétben ez alkalommal mindösszesen egy délelőttöt töltöttem. Nem láttam értelmét, hogy tovább kinn maradjak: egyrészt az állatok, ahogy magasabbra hágott a nap egyre félénkebbé, óvatosabbá váltak és még annyira sem tudtam őket megközelíteni a nyílt terepen mint hajnalban, másrészt a fényképezőgépem akkumulátora a végét járta (figyelmetlen voltam és nem töltöttem fel előző este kellőképpen, valamint cserkeléskor szinte folyamatosan be van kapcsolva, hisz nem tudhatja az ember, hogy mikor bukkan fel előtte a hőn áhított vad. Ebben a pillanatban nincs idő a fényképezőgép bekapcsolgatásával, a felszerelés beállításával foglalkozni!) A harmadik de nem elhanyagolható ok ami miatt hazaindultam, hogy unokatestvéremék nagyszüleiénél disznótort ültek én meg már nagyon éhes voltam :))
A területre fél hét körül, azaz pirkadatra értem ki, és körülbelül déli 12h tájékában már a biciklin ültem hazafelé menet. (megjegyzem nincs is annyira közel, biciklin kb 40 perc az út oda és ugyanennyi vissza, kb 2x olyan messze van mint a Kisrét vagy a Dögtisza)
Sikerült végül készítenem egy egészen használható /svenkre hajazó/ fotót egy fiatal egerészölyvről, amit vagy fél órán keresztül hajszoltam a szántóföldeken át. Mindig csak 100-100m-t repült arrébb, egy egy faágra, én meg mint a jóravaló kutya, baktattam utána, a jó fotó reményében. Egy ágon ülő, szép fényekben fürdő ölyv lebegett a szemem előtt, ez sajnos nem valósult meg, ám ehelyett egy szép röpképet sikerült elkapnom. Mint említettem, az őzeket, akik miatt kimentem, nem sikerült érdemien lencsevégre kapnom. No de sebaj, majd legközelebb, hisz még csak második alkalommal voltam ezen a helyen. Következő alkalommal, minden bizonnyal a helyi hivatásos vadász azaz vadőr (Seres Tamás, nagyon kedves segítőkész ember) segítségét fogom kérni és az ő vezetésével fogjuk közösen bejárni a Nagyrétet, keresni a vadat. Mint megtudtam ő is fotózik, amatőr szinten (még nálamnál is amatőrebb szinten) de kétségkívül nála jobban senki nem ismeri a tájat és a benne élő állatokat. 2011-es évben célom egyébként a borz fotózása is, amelyet mint megtudtam, rengeteg él a környéken, csak rettentő rejtőzködő éeletet élnek. Az egyik vadász mesélte, hogy előfordul olyan eset, hogy a vaddisznóknak kihelyezett takarmányra 8-10 borz is rámegy egyszerre. Egy ilyen csoportos kajára azért befizetnék, biztos születnének izgalmas fotók az élelmen civakodó, társas viselkedést folytató borzokról.
Mindent összegezve jó kis fotózás volt, még akkor is, ha érdemit fotózás téren nem tudtam alkotni! A hihetetlenül gazdag vadállomány nem mindennapi élményben részesített! Hamarosan visszatérek.


Addig is Szép fényeket, madárfüttyöt és tiszta, friss levegőt minden kedves olvasónak és kollégának! :)

1-2 fotó aznapról:

Spuri :)

Ébredező rudli

Gyönyörű bak (a kép már kevésbé :-/  )

Figyelő rudli

A Nagyrét szívében

Egerész ölyv